2011. december 27., kedd

59.



Már rég tervezem, hogy életjelet adok magamról,de ami késik az ugye nem múlik. (Napról napra egyre bölcsebb leszek!) Például arra is rájöttem, hogy aki már augusztusban elkezdi a karácsonyi holmi varrását, az nem elmebeteg. Ellenben aki az utolsó pillanatig halogat az már annál inkább!
De azért én is készítettem pár apróságot. És igaz, hogy apróságok, de annál több munka volt velük.

Még november elején ki akartam próbálni a Csoki-foltos lányoktól vásárolt almacsutka sablont. Annyira belejöttem a dologba, hogy már egy terítőre valót kiszabtam és el kellett gondolkoznom, hogy mit is csináljak velük. Ágytakarót karácsonyi anyagokból nem akartam. Asztalterítőt ennyire sokszínűt szintén nem. Lett belőlük tányéralátét.


Azután már csak apróságokra maradt idő. Kötöttem néhány sálat pom-pom és kukac fonalból (ezeket azért nem mutatom meg, mert nem azért szépek mert ügyes vagyok, hanem mert különleges fonalból készültek), és gyártottam nagyon sok karácsonyfára való csillagot.Ezek egy részét a tanítónénik kapták meg a suliban. Ezek voltak a kórházi időtöltéseim, mert sajnos az anyukám november végén a szemem láttára kapott agyvérzést. Lebénult a jobb oldala és a beszédközpontja. Nagyon tudathasadásos állapot volt nézni a szemeit miközben nem tudott szólni hozzám, de tudtam, hogy mindent ért. Na és azóta is úgy kezelni őt mint egy kisgyereket miközben ő az ANYUKÁM! *
A következő héten megműtötték a kisfiam füleit és újra kivették az orrmanduláit. Megint középfülgyulladásunk volt, ami nem akart gyógyulni.

És én mindeközben annyira jól koordináltam mindent, hogy biztos voltam benne, hogy a két ünnep között össze fogok omlani. De nem bírtam addig. 22-23.-án egész nap csak sírtam. Még az elején elmagyaráztam a családomnak, hogy mi a baj és hagyták, had sírjam ki magamból a feszültséget. És ez így segített is. Így aztán az ünnepek alatt már csak élveztem az együtt töltött időt!

* Az anyukám már egész jól van. Nagyon gyorsan került jó kezekbe és mindene mozog és tud beszélni. Csak nehezen tudja elfogadni, hogy már nem olyan mint régen volt.