2010. február 28., vasárnap

33.

Tegnap két olyan program is volt ami megdobogtatta a szívem foltvarrós felét. Már csak azért is mert egyiken sem lehettem jelen. Pedig mindkettő helyileg is közel volt.
Székesfehérváron a foltvarrós fórum születésnapját ünnepelték, Dunaújvárosban pedig közösvarrás volt. Biztosan mindkettőn jól éreztem volna magam, hiszen rég nem látott ismerősökkel, barátokkal találkozhattam volna.

De mi most más miatt készülődünk Dunaújvárosba. Jövő héten műtik az én kis szerelmemet, mert még mindig nem tudott kigyógyulni a középfülgyulladásokból. Talán egy orrmandula műtét -esetleg a fülei felszúrása is- majd segít rajta, mert mi már ami tőlünk tellett, megtettünk. Remélem ez a műtét segít rajta és semmi visszamaradó károsodás nem érte a füleit.
Már azon gondolkodom, hogy mivel fogom őt szórakoztatni amíg benn leszünk, és önző módon egy kis "böködnivalót" is vinnék magamnak. Bár az ujjam mint a szita. Varrtam/varrok a férjemnek egy hátizsákot, a sógornőmnek pedig egy táskát, és hiába van bőr gyűszűm, és hiába a ragtapasz, nem tudok úgy varrni.
Majd hozok képet is, de a hátizsákot ringlizni, a táskát pedig fülezni kell még.


Addig nézzétek egy másik alkotásomat :o)))

2010. február 7., vasárnap

32.

Annyira furcsa belegondolni abba ahogy az agyunk működik. Imi-a férjem- elvitte a lányokat pár napra síelni és mi egyedül maradtunk itthon a gyógyulóban lévő Kornéllal. (Ezer hála az ezirányú jókívánságokért!) Főztem is, sütöttem is, mégis úgy érzem, hogy lézengek. Pedig dolgom is lenne épp elég, de mégis, ez valahogy más. Olyan elhagyatott, olyan üres. És ez már nem olyan mint amikor először mentek el itthonról és sírva búcsúzkodtunk; már tudom, hogy erre szükségük van és természetes, hogy elmennek. Nem direktben hiányoznak csak úgy tudat alatt.

A másik ami napok óta foglalkoztat, az az indirekt agymosás.Látom a lányokon, hogy mennyire hatok rájuk. Vannak dolgok amiben szívesen terelgetem őket és az ízlésüket. A nagyobb szívesen veszi a tanácsaim, a kisebb az a fajta aki dacból nemet mond aztán valahogy mégis az én véleményem győz.Pedig nem erőszakoskodom. Lehet, hogy pont ezért.
Soha nem szerettem a tucat dolgokat, a "csorda viselkedést".Tombolt a High scool musical és a H2O korszak és én csak morogtam. Aztán meséltem nekik a színházi élményeimről és ott tartunk, hogy a naggyal havonta járunk színházba. És az sem zavarja, hogy csodabogárként kezelik őt emiatt. Sőt!
A kisebbnek pedig elmeséltem, hogy amikor még csak tervben voltak úgy gondoltam, hogy majd néptáncolni fognak, mert az közösségépítő és jellemformáló és most attól félek, hogy feltöri a padlólapot a lépésekkel. 12 évesen a fociról átváltott a néptáncra egy elejtett mondatom miatt.

Ez ütött szöget a fejemben.Mert amikor azt mondom, hogy ne bánts másokat vagy ne szemetelj, azt tudatosan teszem, de ezek nem így történtek. És ebből is látszik, hogy egy gyerek számára minden egyes szavunk a nap 24 órájában sorsdöntő lehet.

2010. február 3., szerda

31.

Nem, most nem panaszkodni jöttem, csupán felvázolnám az alap helyzetet. Kornél, a kisfiam (én csak a szerelmemnek hívom) már egy hónapja náthás. Az utóbbi két hétben háromszor volt középfülgyulladása, felváltva mindkét fülén. Hétfőn este is az ügyeletre kellett mennünk, mert most épp mindkét füle beteg lett. Éjjel 11-kor értünk haza és miközben összekészítettem a kórházi cuccokat (mert fennállt a lehetőség, hogy benn kell maradnunk) ő megszólalt!
-Úristen! Elfelejtettük kivinni a kukát és reggel jön a kukásautó!

Máskor pedig, amikor a lányok megpróbálták rábeszélni, hogy ő is menjen velük sítáborba, megkérdezte: - Na jó, de ott vannak szabályok?

Egyébként egy nagyon kedves, bújós, puszilós gyerek,aki a tenyerén hordoz engem. De most ennek örüljek, hogy ő hat évesen lelkiismereti dolgot csinál a kukából?