2010. szeptember 24., péntek

43.

Most csak ezek a képek vannak a gyors táskákról.A tolltartók és a párna iskolában vannak.

2010. szeptember 23., csütörtök

42.

Nem tűntem ám el, élek és létezem! Csak minden olyan sűrű lett...
Voltam táborban Ménfőcsanakon-nagyon szuper volt, aztán nyaraltam Orfűn-ahol rájöttünk, hogy mindenhol jó, de még mindig a legjobb otthon. Azután jött a suli, mondom a SULI! A háromból kettő elsős lett: egy gimis és egy kicsi elsős, a középső meg csak morog, mert vele nem történt ilyen értelemben változás. És beindultak a néptánc csoportok is. Annyi szülőin voltam az elmúlt három hétben...A naptáram meg úgy néz ki mintha "fontos ember" lennék.
És néha-néha varrtam is:tolltartót, 40 perces táskát,ülőpárnát, csupa apróságot.
És mivel minden nap benézek a blogok közé azt hittem ez kétirányú. De ma visszaszámoltam és rájöttem, hogy régen volt már július 2.-a. Hogy mennyi minden történt velem azóta...

2010. július 2., péntek

41.






A következő táskát szintén Rácalmáson varrtuk, Cseh Margitkával:






















Varrtunk még Lajos Katival baba girlandot, de én nem tudtam volna felfűzve felhasználni a babákat és inkább egyedül állóak maradtak:

(A fürdőszobai kelléktartót, amit az előzőekben mutattam Papp Orsival varrtuk!)

2010. június 27., vasárnap

40.

Jajj, annyira jó volt ez a hét...de olyan hosszú. Az első két napon csak varrtam, aztán csak olyan tedd ide-tedd oda módon léteztem (kiolvastam egy tekintélyesen vastag könyvet) és most a hét végén főztem-mostam-takarítottam, mert ma végre hazajött a középső. Meglepően jól viseltem a lányok távollétét. Ez a hét nap ameddig a kisebbik lányom volt táborban, pont ideális hosszúságú, de sajnos a nagyobb még három napig távol lesz és már pár napja nagyon honvágya van. Egyre nyögvenyelőssebbek a telefonálások, fáradt is és már nagyon hiányzunk egymásnak, ezért nem győzök lelket önteni belé. Már London sem érdekelte, sőt még Disneylandről is lemondana, csak had jöjjön haza. Valahol azért ezen nem csodálkozom, hiszen mindig is a szoknyám mellett ült. Na, de majd pár nap pihenés után máshogy látja az egész utazást!


Ti pedig lássátok, hogy mit csináltam varrásügyileg:


1. Megvarrtam Winkler Dóri babáját:





2.És befejeztem ezt a kis textilkosárkát:


Folyt. köv.!

2010. június 21., hétfő

39.

Rég nem jelentkeztem, de az az igazság, hogy a Tildas tábor óta nem volt lazítás. Varrás is alig-alig. Az ovis évzárót követte a néptáncos évvégi vizsga és tanévzáró, majd az iskolai tanévzáró és nem utolsó sorban a nagylányom ballagása!!!

Múlt pénteken ballagott, szombaton össznépileg megünnepeltük és este már úton volt Angliába egy kis nyelvgyakorlásra. A középsőt ma reggel tettük fel a néptánctáborba induló buszra. Igy most enyém a pálya.Rám is fér , mivel a táborban csupa félkész dolgok készültek és magamnak ígéretet tettem, hogy be fogom őket fejezni.
Nem igazán szeretek ígérgetni, de ha nyilvánosan teszem, talán sikerül betartanom majd.

2010. május 26., szerda

38.

Az úgy volt, hogy nagyon szerettem volna elmenni a Lőrinc-i kv-ra, de az indulás reggelén sikeresen lebeszéltem magam. Tudjátok már 16 éve vagyok itthon és olyan nehezen indulok el. Szóval ráfogtam a sok mosnivalóra, de a lelkem mélyén tudtam, hogy nem amiatt maradtam itthon.
Azután meg a csoport ahol a tavalyi évig varrtam ,két hete megrendezte az első örömvarrását és pár percre beugrottam (mert délutánra már színházjegyünk volt a lánykáimmal), szóval olyan késztetést éreztem, hogy márpedig valahova mennem kell, hogy bejelentkeztem a rácalmási Tilda-s táborba.
És ennek holnap jön el az ideje. Igen ám, de a középső ma és holnap próbál, szombaton néptáncversenyre megy, a nagy pénteken és szombaton kirándul, a kicsi pedig péntek délután ballag. Ja és apa szombaton osztálytalálkozóra megy! Én pedig vasárnapig varrok!?! Olyan büszke voltam magamra, hogy végre kimozdulok itthonról, de félek, hogy megint rosszul sül el. De azért várom is, csak mennyivel jobb lenne egy nyugis héten elmenni!

2010. április 18., vasárnap

37.

A következő megajándékozott sem az egyszerű kategóriába sorolható!

Konkrétan ő a férjem, aki képlékenyen viszonyul a foltvarráshoz. Az első fázis a "csinálj amit akarsz " volt, vagyis nem igazán keltette fel az érdeklődését a dolog. Aztán jött a "már megint anyagot veszel?" fázis. Ezután a "beletörődés" következett, most pedig a "ki nem mondott büszkeség" korszaka van. Ez abban nyilvánul meg, hogy ha bárki ellátogat hozzánk rögtön előveszi a varrományokat és elkezd dicsekedni, hogy : Nézd mit varrtam legutóbb! (mármint ő)


Szóval most neki varrtam egy hátizsákot. Eddig is szívesen varrtam volna neki bármit, de nem tart igényt rá. A pénzét a zsebében hordja, hobbija nincs... Annyit mondott mindig, hogy ha ennyire varrni akarok, akkor varrjak üléshuzatot a kamionokba. Hát nem pont erre gondoltam!

De egy ideje focizni jár és kapva-kaptam az alkalmon, eljött az én időm! Ezért most már ő is megkapta a magáét:

2010. április 13., kedd

36.

Megint egy képet hoztam, de ennek egy kis története is van. Mindig dilemmát okoz számomra ha valakinek varrni szeretnék, hogy fog-e neki tetszeni amit készítettem és egyébként is szereti-e a foltvarrott dolgokat. Akiről úgy gondoltam, hogy nem igazán értékelné az pl. a sógornőm. Többször nevezte rongynak őket és az anyagaimat egyszerűen csak sz...arnak titulálta. Az én anyagaimat, amikbe még belevágni is félek, és a varrás sokszor ott ér véget, hogy csak nézegetem őket!

Na de eljött az idő amikor a sógornőm az én táskámra vágyott! Annyit mondott, hogy fekete vagy barna legyen, kicsit nőiesebb fazonnal. Féltem attól, hogy esetleg pont neki nem fogok tudni megfelelni, de tetszik neki!
(Azért a ruhaszárító is az amatőr fotósra vall! :o))) )

2010. április 12., hétfő

35.



Ígértem egy képet. Nem is egyet, de isten malmai lassan őrölnek!Mindkét képen ugyanabból a pár képből készült a kollázs, de nem tudtam eldönteni, hogy melyiket tegyem fel. Igazság szerint a 26 orchidea nagy része virágzik, de hiába vettünk annak idején jó fényképezőgépet, sajnos nem igazán értek a fényképezéshez és nem tudom visszaadni az igazi szépségüket.

2010. március 21., vasárnap

34.

Régóta tervezem megint az írást, de mindig elbizonytalanodom, hogy érdekel ez valakit majd?!

Megpróbálom röviden és tömören:

1. Túl vagyunk a kórházasdin, nem ment persze simán, de az már furcsa is lett volna. Volt bevérzés, hazajövetel másnapján láz és hányás, vissza a kórházba egy fél napos megfigyelésre..., de már túl vagyunk rajta és hétfőn kezdjük az ovit! Kétségeim azért vannak!

2. Imi, a férjem intézte idén a dézsás virágaim téliesítését és téli karbantartását. A növények harmada még ősszel elfagyott,másik harmadát túlöntözte, a maradék tiszta tetű. Tegnap azt hittem megüt a guta. Ma próbálta menteni a menthetőt, ezért elvitt az orchidea kiállításra és még virágot is kaptam. Olyan a nappali mint egy botanikus kert. Csinálni fogok egy pár képet mert ezt elmondani lehetetlen, látnotok kell!

3.Gyakran olvasgatok gasztroblogokat (nem csak olvasni, de főzni és sajnos enni is szeretek), és sokszor jól jön egy-egy tapasztalaton alapuló tanács vagy vélemény. Most én is szeretnék egy ilyent megosztani.
Szeretek kenyérféléket, péksüteményt is sütni, nagy hódolója vagyok Limara blogjának ( Limara péksége ). Sütöttem nemrég hamburgerzsemlét is az ő receptje alapján, és innen jött az ötlet, hogy miért ne én csináljam a hamburgerhúst is. És itt jött a furcsaság: Stahl Judit könyvében találtam egy receptet ahol a darált húshoz reszelt almát is ad. Sokat gondolkodtam, hogy mit csináljak és végül kipróbáltam, hát isteni lett! Szóval aki eddig kétkedett, az legyen bátor, megéri!

2010. február 28., vasárnap

33.

Tegnap két olyan program is volt ami megdobogtatta a szívem foltvarrós felét. Már csak azért is mert egyiken sem lehettem jelen. Pedig mindkettő helyileg is közel volt.
Székesfehérváron a foltvarrós fórum születésnapját ünnepelték, Dunaújvárosban pedig közösvarrás volt. Biztosan mindkettőn jól éreztem volna magam, hiszen rég nem látott ismerősökkel, barátokkal találkozhattam volna.

De mi most más miatt készülődünk Dunaújvárosba. Jövő héten műtik az én kis szerelmemet, mert még mindig nem tudott kigyógyulni a középfülgyulladásokból. Talán egy orrmandula műtét -esetleg a fülei felszúrása is- majd segít rajta, mert mi már ami tőlünk tellett, megtettünk. Remélem ez a műtét segít rajta és semmi visszamaradó károsodás nem érte a füleit.
Már azon gondolkodom, hogy mivel fogom őt szórakoztatni amíg benn leszünk, és önző módon egy kis "böködnivalót" is vinnék magamnak. Bár az ujjam mint a szita. Varrtam/varrok a férjemnek egy hátizsákot, a sógornőmnek pedig egy táskát, és hiába van bőr gyűszűm, és hiába a ragtapasz, nem tudok úgy varrni.
Majd hozok képet is, de a hátizsákot ringlizni, a táskát pedig fülezni kell még.


Addig nézzétek egy másik alkotásomat :o)))

2010. február 7., vasárnap

32.

Annyira furcsa belegondolni abba ahogy az agyunk működik. Imi-a férjem- elvitte a lányokat pár napra síelni és mi egyedül maradtunk itthon a gyógyulóban lévő Kornéllal. (Ezer hála az ezirányú jókívánságokért!) Főztem is, sütöttem is, mégis úgy érzem, hogy lézengek. Pedig dolgom is lenne épp elég, de mégis, ez valahogy más. Olyan elhagyatott, olyan üres. És ez már nem olyan mint amikor először mentek el itthonról és sírva búcsúzkodtunk; már tudom, hogy erre szükségük van és természetes, hogy elmennek. Nem direktben hiányoznak csak úgy tudat alatt.

A másik ami napok óta foglalkoztat, az az indirekt agymosás.Látom a lányokon, hogy mennyire hatok rájuk. Vannak dolgok amiben szívesen terelgetem őket és az ízlésüket. A nagyobb szívesen veszi a tanácsaim, a kisebb az a fajta aki dacból nemet mond aztán valahogy mégis az én véleményem győz.Pedig nem erőszakoskodom. Lehet, hogy pont ezért.
Soha nem szerettem a tucat dolgokat, a "csorda viselkedést".Tombolt a High scool musical és a H2O korszak és én csak morogtam. Aztán meséltem nekik a színházi élményeimről és ott tartunk, hogy a naggyal havonta járunk színházba. És az sem zavarja, hogy csodabogárként kezelik őt emiatt. Sőt!
A kisebbnek pedig elmeséltem, hogy amikor még csak tervben voltak úgy gondoltam, hogy majd néptáncolni fognak, mert az közösségépítő és jellemformáló és most attól félek, hogy feltöri a padlólapot a lépésekkel. 12 évesen a fociról átváltott a néptáncra egy elejtett mondatom miatt.

Ez ütött szöget a fejemben.Mert amikor azt mondom, hogy ne bánts másokat vagy ne szemetelj, azt tudatosan teszem, de ezek nem így történtek. És ebből is látszik, hogy egy gyerek számára minden egyes szavunk a nap 24 órájában sorsdöntő lehet.

2010. február 3., szerda

31.

Nem, most nem panaszkodni jöttem, csupán felvázolnám az alap helyzetet. Kornél, a kisfiam (én csak a szerelmemnek hívom) már egy hónapja náthás. Az utóbbi két hétben háromszor volt középfülgyulladása, felváltva mindkét fülén. Hétfőn este is az ügyeletre kellett mennünk, mert most épp mindkét füle beteg lett. Éjjel 11-kor értünk haza és miközben összekészítettem a kórházi cuccokat (mert fennállt a lehetőség, hogy benn kell maradnunk) ő megszólalt!
-Úristen! Elfelejtettük kivinni a kukát és reggel jön a kukásautó!

Máskor pedig, amikor a lányok megpróbálták rábeszélni, hogy ő is menjen velük sítáborba, megkérdezte: - Na jó, de ott vannak szabályok?

Egyébként egy nagyon kedves, bújós, puszilós gyerek,aki a tenyerén hordoz engem. De most ennek örüljek, hogy ő hat évesen lelkiismereti dolgot csinál a kukából?

2010. január 21., csütörtök

30.

Most megpróbálom más szemszögből!
Hurrá, újra látom az eddigi bejegyzéseimet! És olyan boldog vagyok, mert már majdnem meggyógyult a kicsi fiam. És olyan büszke vagyok, hogy van egy ilyen nem az anyjára hasonlító lányom, aki vakmerő és bátor! És azért is nagyon elégedett vagyok az élettel, mert van egy másik lányom aki viszont a legjobb barátnőjének tart, és nagyon hasonlóan gondolkodik az életről mint én.
Amikor megpróbálok siránkozni ne higgyetek nekem! Mert az élet szép. Az én életem pedig hála a családomnak: tökéletes! Mind a családomra mind az életemre büszke vagyok!Csak néha(?) rosszul állok a dolgokhoz, mert nem arra figyelek amim van, hanem arra ami még hiányzik.

29.

Azt hiszem a bloggerek ördöge tréfált meg engem amiért ritkán jelentkezem!
Én ugyanis nem látom az eddigi bejegyzéseimet.Lehet, hogy érdektelennek nyílvánította őket és ezért nem láthatóak. Pedig én mindennap itt vagyok és írni is akartam, csak valahogy mégsem lett belőle semmi. Mert az már nem újdonság, hogy már megint beteg a kicsi. Gennyes középfülgyulladás. Az sem hír, hogy snowboardozni ment a középső egy hétre Ausztriába, jövő héten pedig az Operettszínházban lépnek fel a néptánc csoporttal.Vagyis ez már talán hír. A nagy pedig szombaton felvételit ír. Ezekből egyenesen adódik, hogy én már megint-vagy még mindig?-aggódom. Mint mindig. Néha már saját magam is hülyének nézem. De talán ez már jó jel. Legalább már arra rájöttem, hogy nem kellene ennyire "ügyet" csinálni mindenből. Nézzétek ezt el nekem. Köszönöm.

2010. január 1., péntek

28.

Boldog Újesztendőt Kívánok Mindenkinek!