Most azt hiszem, hogy szövevényesen fogok írni, de remélem nem leszek túl bonyolult. Aki ismer, tudja, hogy nagyon lelkizős vagyok. Sokáig tudok rágódni azon, ha bántanak vagy én bántok, és mindig foglalkoztat a dolgok miértje.
Onnan kezdeném, hogy a kicsi fiamnak egy héten belül másodszor szúrták fel a fülét. A tavalyi télen három hónapig volt egyfolytában középfülgyulladása, amin már csak egy orrmandula műtét segített , közben mindkét fülét felszúrták. Azt hittem ezzel vége is a történetnek, de két hete az iskolából hívtak, hogy nagyon fáj a Kornél füle. Még aznap este felszúrták. Tegnap mentünk kontrollra, teljes nyugalomban hiszen jól érzi magát, jól hall, de azután jött a meglepetés: a hallásvizsgálat szerint nem jó a hallása, ezért újra felszúrták a fülét. Ha nem változik semmi, akkor tubust kell beültetni a fülébe. És nekem azóta van lelkiismeretfurdalásom. Biztos, hogy meg kellett engedjem a felszúrást? De én mint laikus, hogy szálhatnék szembe egy orvossal? Ha nem fáj a füle, jó a hallása, nem is náthás, hinnem kell egy vizsgálat eredményében ami mást állít? Mit mondjak a kisfiamnak, aki nagy szemekkel néz rám, hogy miért bántják ha ő nem érzi, hogy baj lenne?
Ha újra kezdhetném biztosan valami lélekbúvárnak tanulnék.Legalább hivatásszerűen foglalkoznék a miértekkel. Sokszor gondolkozom azon, hogy mi lesz velem amikor megnőnek a gyerekek. Amikor nem leszek főállású anya.(Persze a kettő nem ugyanaz!) Annak idején kétszer is elkezdtem a főiskolát, de mindig első helyen volt a család és nem bírtam a tanulással járó stresszt. Mind a kétszer abba is hagytam. Most ha el kell mennem dolgozni nem is tudom mihez kezdenék. Annyi kétely van bennem ezzel kapcsolatban.A háztartásvezetésnek és a gyereknevelésnek nincs értéke a mai világban. Félek emiatt.Erről beszélgettem a nagyobbik lányommal, mert nekem ő a barátnőm. Abban sem vagyok biztos, hogy ez jó-e így. Egyrészt örülök neki, mert mi tényleg mindent megbeszélünk egymással, de mégis. Mintha még a jó dolgoknak is lenne "árnyéka".
A sok lélekbúvárkodás során már megismertem a hibáimat. Ez már egy lépés előre. Tenni ellenük még sokszor nehéz.
A foltvarrás területén is vannak hibáim, pl. az anyaghalmozás, a beteges gyüjtögetés, a fejbenvarrás... De most tettem egy lépést: gyakorolok. Gyakorolom a szabad gépi tűzést.
A CSOKI-FOLT-os lányok annyi tanácsot és ötletet adnak a blogjukban, hogy elhatároztam: rendszeresen gyakorolni fogok. Ez az elmúlt három nap eredménye: (nem tökéletes,de nekem ez egy nagy lépés volt) 
3 megjegyzés:
Kriszta! Lehet, hogy hosszú leszek, de azt gondolom sok tekintetben egy cipőben járunk, vagy inkább úgy helyes, hogy én ezt a cipőt már elkoptattam. Nekem is a gyerekek, a család volt mindig az első, maradt a munka az iskola és sok egyéb a sor végére. Végigcsináltam a fülészeteken elsírt és el nem sírt (de megélt) könnyeket, fájdalmakat. Évekig tartó kételyekkel, kétségbeesésekkel, hogy melyik orvoshoz kellene még elvinni a gyereket. Most 25 éves a fiam, nem halláskárosodott, igaz neki az orrmandulaműtét segített és a meleg só.... és főleg az idő. Ne bánd, hogy a gyerekeid az elsők, hogy neked lényeges, hogy rendben legyen a háztartás stb.. tudom a mai világban ez nem "trendi", de én nem is akartam az lenni. Most, hogy a gyerekek már felnőttek, még mindig az az anya vagyok, akire mindig lehet számítani, akinek éjjel is el lehet mondani mindent (a rosszat is, a helytelen döntést is). És ezért megérte!!! Mert tudom, hogy 10 év múlva is fontos leszek nekik és ezért érdemes lesz felkelnem majd minden nap. Nem hibátlanok a gyerekek sem, nem is tudják mindig kimutatni az érzéseiket, de ettől függetlenül Te egy oszlop vagy az életükben, akire majd később is támaszkodhatnak, aki nem csak dicsérettel, hanem IGAZ véleménnyel és tanáccsal fogja őket segíteni. Nem ez a lényege az életünknek? De igen! És azt gondolom, hogy majd ha unokáink is lesznek, akkor fogunk igazán megnyugodni, hogy helyesen cselekedtünk, mert a gyerekeink fogják nevelni az unokáinkat. Úgy, ahogy tőlünk látták! Persze, most, hogy a gyerekek kiröpültek látom, hogy nem olyan a munkahelyem, ahol érvényesülni és feljebbkerülni lehet, a 40 évesen megszerzett diplomám csak a lelkemnek hiányzott, hogy ennyi idősen már esélyem sincs olyan munkára amivel hű de magas fizetést kaphatok, de végig kell gondolni, hogy mi van a mérleg másik serpenyőjében.
A tűzéseid csodásak, varrj még sokat, nekem az segít nagyon sokszor. A bánatomat is ki szoktam varrni magamból! Használ!
Lélekbúvárkodni pedig nem kell, minden ember lelke más! Aki szeret bennünket, az a hibáinkkal együtt szeret, sőt lehet, hogy ők nem is látják azt hibának!
Ági
Nagyon szép a tűzés!
Az, hogy egy orvos mit mond egy dolog. Nem tetszik nekik, ha kérdezünk vagy főként, ha nem értünk egyet. Apukámnak levágták volna a sebészek a több ujjáról is több ujjpercet, mert megfagyott. Nem engedte egyből és ez volt a jó, mert MI, a CSALÁD azt mondtuk, hogy járjunk utána hová mehetne még. Bőrgyógyász! Az adott neki egy kenőcsöt és attól csak a ténylegesen sérült részek lesorvadtak. Egy percet sem kellett levágni, Két körménél hegyesedett meg az ujja.
A fülészetekről pedig elég rossz véleménnyel vagyok. :( A barátnőm volt hasonló helyzetben, mint most ti és a végén már nem engedte felszúrni a fiának. Kapott antibiotikumot a gyerek és szépen meggyógyult tőle.
Igazat adok én is a lányoknak! Majdnem minden gyereknél vannak fülészeti problémák. Kinövik, vagy kínlódnak vele? Nem egyformák a srácok. Sajnos nehéz elviselni minden anyának, ha látja, hogy gyereke szenved. Az anya közelsége megnyugtatja, tehát TE úgyis vele vagy, biztonságban érzi magát, még akkor is, ha közben fájdalom egy kezelés eredménye. (sajnos)
Azt hogy jó vagy sem a fül felszúrása, sajnos tényleg az orvos feladata lenne eldönteni, hogy jól vagy rosszul döntött, sajnos csak idővel derül majd ki.
Megjegyzés küldése