2009. január 20., kedd

13.


Ez a bejegyzés 13. lett a sorban és mivel a kicsi lányom 13.-án és ráadásul pénteken született remélem szerencsét hoz.

Naomi blogjának ugyanis az első születésnapja lesz a napokban. Ez alkalomból játékra invitált minket. A születésnapjára nem mi adunk ajándékot,hanem ő ajándékoz meg valakit,és ma erre a játékra jelentkeztem.


Egyébként megint (vagy még mindig) aggódom. Tegnap éjjel szerencsésen és épségben hazaért a két lányom. Ausztriában síeltek,és a kicsi most próbálta ki először a snowboardozást. Hát nem egy nyugis fajta, mozgáskultúrájában nem rám ütött, hála a jó égnek! Ezért aztán mindig lehet izgulni miatta.

Holnapután pedig fel fogják vágni a nyelvét! És ezt most szó szerint kell érteni. Fél éve járunk fogszabályozásra, ahol kiderült, hogy elég komoly "bulldog harapása" van. Azóta tágítják a felső fogívét (majd 18 évesen dől el, hogy mekkora sikerrel és, hogy meg kell-e műteni vagy sem), és egy nagy szaktekintéllyel bíró logopédus nénihez is járnunk kell, aki a nyelvét tornáztatja az én kis drágámnak. Ez a logopédus vette észre,hogy le van nőve a Krisztike nyelve és csütörtökön reggelre vagyunk előjegyezve erre a kisműtétre.

A kisfiam feje pedig akkora lett mint egy lufi. Karácsonykor náthás volt ami szilveszterre ráhúzódott a fülére. Nagyot hallott és ezért lámpázni kellett a füleit. Hát én olyan szorgalmasan lámpáztam, hogy begyulladt az egyik foga és egy gennyzacskó lett rajta.Tegnap voltunk a fogorvosnál és jól kifúrta neki.


Szóval ebben a 2009-es évben zajlik nálunk az élet.

6 megjegyzés:

Naomi írta...

Jobbulást kívánok a kis családodnak!

Nagyon köszönöm a jó kívánságokat, és azt is, hogy játszol velem! :o)

Mehike írta...

Gyerkőcöknek jobbulást kívánok. s tudod ne parázz:-))

Abile írta...

Mielőbbi jobbulást kívánok a gyermekeidnek!

Czkriszta írta...

Köszönjük szépen!

KicsiKató írta...

Jujj, de nem jól hangzik... Sok erőt kívánok nekte a "kis"műtéthez!

Körmi írta...

Úgy látszik a Krisztik már csak ilyenek :)...az én Kriszti lányomnak is fel kellett vágni a nyelvét!!...bár hiába!? utána sem lett cserfesebb!! ;):)... a mi "műtétünk" ami kb 25 éve volt, abból állt, hogy elmentünk a Heim Pál Kórház ambuláns rendelésésre, s mire észbekaptunk már fel volt vágva a nyelve!... semmi cicó!...a gyerek meg sem tudott mukkanni a meglepetéstől, szerencsére nem fájt neki. :)
Hááát ahol 3 gyermek van ott bizony mindig zajlik az élet!!...de hát ez a szép a nagycsaládban!!...ugyan több a baj, de még több az öröm!! :D