2009. szeptember 2., szerda

23.

Tudom, hogy ritkán jövök, de azt hiszem azt olyankor teszem amikor nem tudok egyedül megbírkózni valamivel.
Most is így van. Merthogy elkezdődött az iskola és az óvoda. és nekem már augusztus közepétől rémálmaim vannak, de legalábbis nehezen megy a reggelig tartó, pihentető alvás. Egyfolytában izgulok, hogy:
-minden rendben megy majd?
-és rendesen fognak tanulni idén?
-és, hogy fogom túlélni a felvételi időszakot?
-és nem közösítik ki őket mert nem festik a hajukat és a körmüket? (jelzem 12 és 14 évesen)
-a kisfiam nem akad rossz barátokra az oviban?(és mi van ha valaki bántani fogja és én nem védhetem meg?
...

Ugye nem vagyok normális!?! Csupa olyan dolog amit nekik kell megoldani, de akkor is...
Miért van az, hogy úgy érzem "jól" magam, ha állandóan retteghetek? Azt nem tudom eldönteni, hogy ez beteges vagy még az elfogadható határán van?
Valaki nyugtasson meg, hogy ezzel ő is így szokott lenni!

5 megjegyzés:

Bea írta...

Ezekről a kérdésekről-gondokról regémyt tudnék írni, de a lényeg az, hogy nem jó, ha túl aggódod magadat, mert ezt megérzi a gyerek, és rosszul fogja érezni magát. A gyerek számára a szülőből áradó kellő önbizalom ad biztonságérzést. Amúgy én is túlaggódós vagyok, úgyhogy kicsit vizet prédikálok... eset áll fent.
De csak így dióhéjban: a felvételibe nem szoktak belehalni. :)
Ha nem festik a gyerekeid magukat, az nagyon jó! Fognak találni olyan barátokat , akiknek hasonló az értékrendjük.
Az én kisfiam 3 éves korában a német gyerekdalok mellett a szomszédnéni káromkodásait is megtanulta, de aztán el is felejtette. Meg a gyerekdalokat is. :(
Nekem a kislányom volt olyan, hogy az oviban csak velem volt hajlandó beszélni, de én meg nem jártam oviba. :P 9 éves korában még én kerestem/szerveztem neki barátokat, annyira félénk volt. Mára mindez a múlté, mert drámatagozatos gimibe ment, és nagyon megnyílt, sok mindent megtanult.
Nekem az a véleményem, hogyha minden tőlünk telhetőt megteszünk a gyerekeinkért, akkor nyugodtan fekhetünk le aludni, és megérdemeljük a pihenést. Szóval, sok gonddal jár a gyereknevelés, de nem szabad beleroppanni! Szerintem.

Mehike írta...

Már úgysem fogsz változni:-) Ilyen aggódós maradsz:-) Mi felnőttek sem vagyunk egyformák.
Hidd el nem lesz semmi baj

Ida13 írta...

Nyugi, ezzel én is így vagyok, anyukámról nem is beszélve!Én gyerekként utáltam ezt az aggódást. Miért nem bízik már meg bennem?!Próbálok erre gondolni és megbízni bennük.(HIHIHI: 6 és 4 évesek az enyémek.HmHmHm)

Abile írta...

:o)) Én azt szoktam mondani, hogy ráérek majd akkor aggódni a baj miatt, ha már megtörtént! :o) Szerintem nem lesz semmi baj!

Márta néni írta...

Mindnyájan, akik gyereket nevelünk, vagy neveltünk olyan tyúkanyók vagyunk, akik kiskacsát költöttünk ki, bizony mikor ők már úszkálnak a vízben, nekünk nincs más dolgunk, mint szaladgálunk a parton le-fel, és aggódunk. De úszni nem mi fogjuk megtanítani, és a gyerekek helyett sem élhetjük az életüket.