51.

Képzeljétek el milyen érzés lehet ha már saját magam előtt szégyenlem magam. Ez a tempó amit diktálok kétségbeejtő. Mint valami Pató Pál. Lehet, hogy ha kutatnék a családfám után , kiderülne, hogy egyenesági leszármazottja vagyok. Szóval a bevezető után elmesélem nektek, hogy a hétvégén Tatabányán jártam. Mondhatnám, hogy a "szokásos" kv.-n vettem részt, hiszen ez az a kv. amit sosem hagynék ki. Minden a szokásos volt: a színvonal (mind a kiállított munkáké, mind a vendéglátásé), a sok-sok árus és a rengeteg tombola ajándék.

Na és remélem az is szokássá válik, hogy ha tombola, akkor az egyik fődíj az enyém. Most is így volt!

A Pató Pál féle életmódra visszatérve, próbálom keresni az aranyigazságokat amik engem igazolnak. Olyanokra gondolok mint:" Lassan járj, tovább érsz!" -talán ez nem az igazi, na de: "Hamar munka ritkán jó!", vagy "Jó munkához idő kell!". Tudom valami olyan is van, hogy "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!", de inkább azzal van a baj, hogy sok mindenbe belefogok és keveset fejezek be. De ez a táska be lett végre fejezve!

Az igaz, hogy tavaly augusztusban kezdtem el, egy sokszor megváltoztatott szabásminta alapján. El is ment tőle a kedvem, pedig a táskafazon tetszett! Azután egyszercsak elővettem valamikor ősszel, és mégiscsak befejeztem Közben arra is rájöttem, hogy mit rontottunk el Csanakon. Ami a "patópálos" csavar a táskában az az, hogy ősz végétől kellett arra várnia, hogy fület kapjon szegény. (A fényképek minőségéért pedig én kérek elnézést!)