2009. július 22., szerda

22.

Hát túl vagyunk rajta!
Igen-igen aki nézte jól látta, hogy nem látta! Történt ugyanis, hogy a kislányom ott állt a Czollner Gyula bácsi mellett, épp megbeszélték, hogy miről fog majd nyilatkozni, majd versenyezni a két műsorvezetővel, amikor a fejetlenség és szervezetlenség következtében a két műsorvezető elindult és megcsinálta a versenyt egyedül.
Ezután közölték velünk, hogy sajnos kicsit összekeveredtek a dolgok és majd a 9 órai Csak csajokban a két nőci műsorvezetővel fog a Krisztike beszélgetni a gokartozásról. Erre ő nagyon diplomatikusan közölte, hogy ő nem beszélgetni jött, hanem gokartozni és ebből köszöni de nem kér és elköszönt. Valahogy nem jött be neki ez a magassarkú cicababás csajszis csevej.

Kicsit bosszús vagyok és nem a "hírnév" miatt hanem mert megzavarták a gyerekem normális és nyugodt életét ilyen semmit nem érő emberek.

3 megjegyzés:

Nyafkamacska írta...

Gratulálok a lányodhoz. Nagyon jól kezelte a helyzetet.

Abile írta...

Kívánom, hogy sikerüljön megőriznie ezt a fajta hozzáállást a dolgokhoz! Gratulálok!

Czkriszta írta...

Köszönöm , büszke is vagyok rá!
Amikor szóba került ez a szereplés, láttam rajta, hogy nem vágyik rá és inkább fél tőle.Ezért "állítottam le" a családot, hogy nehogy csalódás legyen belőle.Elmagyaráztam neki, hogy ő ott csak egy "kellék" lesz és nem fogják sztárolni. Erre mondjuk azért nem számítottam én sem, de hála a jó égnek jól élte meg.És azt hiszem ezek után még jobban érzi magát a saját életében.